Szervezet közlemény

   Megyei és városi újságok hírei (1952-es választások) - Edmund közleménye

Stannard látogatása a Rochesteri Főiskolán

Kiadta: Alexander Smith
Kiadva: 1951. november 28., szerda

Dominick Stannard a mai nap Rochesteri a Főiskolán tett látogatást, ahol találkozott az intézmény rektorával és a hallgatókkal.

A nap reggel 8 órakor indult, mikor is Stannard beült az egyik előadásra, ahol úgy mint a többi hallgató normálisan jegyzetelt. Elbeszélések szerint az egyik hallgató megkérte Stannardot, hogy jegyzeteljen helyette. Stannard úr teljesítette a hallgató kérését, és még aznap megkapta a jegyzetet ráadásul gépelten! A másik eset az volt, hogy az egyik hallgatónak kifogyott a tolla, ezt látva Stannard azon nyomban adott annak a hallgatónak kettő tollat.

Az előadás után rengeteg hallgató kérdezgette Stannardot a diplomata munkáról. A politikus eme kérdésekre mindig őszintén, és barátságosan válaszolt.

9 órától az egyetemet tekintette meg a rektor vezetésével.

10 órakor az egyik előadást, ami a nemzetközi kapcsolatkról szólt, azt maga Stannard tartotta meg. Az óra nem volt unalmas, és monoton. Sőt, inkább teljes mértékben interaktív, ahol a hallgatók kérdezgethettek a politikustól.

12 órakor ebédszünetben Stannard az egyetemi menzán ebédelt a hallgatók körében. Ebédszünet után Stannard elmondta a beszédét.

"Barátaim, Diákság! Eme nap rám ne politikusként, hanem barátotokként tekintsetek! Igen, én a TI barátotok vagyok! TI pedig az én barátaim! Nekem minden diák a barátom! Így tekintsetek rám! Én is barátként tekintek rátok! Ha valami bánt titeket, akkor nyugodtan keressetek fel irodámban. Ha valami kell, akkor is keressetek fel engem! Mindegyikőtök kérését teljesíteni fogom! Sajnos, nem ígérem, hogy mindig ott leszek, de mindegyikőtök gondjára, vagy problémájára keresni fogok orvosságot! Minden meg fogok tenni azért, hogy Nektek és oktatóitoknak jobb legyen! Remélem, hogy nemsokára ismét találkozunk! Isten áldjon Titeket! Isten áldja az iskolát! Isten áldja Cironiát! Vivat Academia! Vivant Professores! Vivat membrum quodlibet! Vivant membra quaelibet!" -Dominick Stannard beszéde.

A beszéd után mindenki kapott két tollat, két jegyzetfüzetet és egy kitűzőt.

/McGovern Post/

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató